Oldal: 9 / 9

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2019.09.19. 12:17
Szerző: Pacsker
Facebook csoportunkban felmérjük, hogy lenne-e igény közös pályanapozásra.
LINK
Természetesen itt is lehet jelezni az előzetes részvételi szándékot.

Amennyiben tényleges találkozó lesz belőle, természetesen itt indítjuk a szervező témáját.
Érdeklődnénk, hogy van-e KOMOLY igény arra, hogy közösen, sőt kizárólagosan használjunk együtt egy hazai versenypályát?
Ez csak egy előzetes igényfelmérés, hogy nekiálljunk-e a szervezésnek.
Pár részletesebb információ:
- Első körben a Hungaroring ikonikus aszfaltcsíkjáról lenne szó.
- 2020 Tavasza / Nyár eleje
- Nem kell célszerszámmal, alias versenyautóval érkezned! Ez nem erről szól, de természetesen nem is a 20km/h-s sétakocsikázásról. Ha kíváncsi vagy egy biztonságos és legális dinamikus élményre az akár muzeális minősítésű, teljesen utcai verziójú veteránoddal, akkor a saját tempódban ugyanúgy élvezheted a karikázást, mint bárki más.
- Kizárólagos pályahasználat. Ez azt jelenti, hogy nem a számunkra ismeretlen, „OFF-os” járművekkel rendelkező, sokszor ránk is veszélyes, amatőr versenyzőkkel kell közösen mennünk, hanem csak mi, Japtimer és JapClassic tulajdonosok vagyunk a ringen. (Nem utolsó sorban igazán különleges látvány..)
- Nem baj, ha még nem voltál a pályán. Összeállítunk egy előzetes eligazítást, felhívnánk a figyelmet sok mindenre és a szervező témában is megoszthatnánk tapasztalatainkat, feltehetnénk a tapasztaltabbaknak kérdéseinket.
- Szeretnénk, ha közösen meginvitálnánk pár fotóst a helyszínre, így készülhetnének különleges emlékek a gépcsodáinkról és rólunk.
- Egy közös menet (piros zászló hiányában) több, mint 30km és megközelítőlegesen 20 perc. (Gépnek és pilótájának is bőven elég..)
- Egy közös menet díja (ha 22 autó megy egyszerre) előreláthatólag 10 és 20 ezer Ft közt lesz. Az idősávot tudjuk bérelni. Kevesebb járműnél értelemszerűen több az 1 járműre vetített költség.
- Maximum 1 utas szállítható és nem kell bukósisak. Utóbbi két állítás még változhat!
- A Hungaroring Paddockjában van lehetőség egész nap „tanyázni”, szervizelni, bandázni… Az eligazításhoz valószínűleg Boxokat is tudunk intézni.
- Fennáll az esélye, hogy hétköznapra esik majd, de persze igyekszünk preferálni a hétvégi megrendezést
- Amennyiben a nap során van igény több menetre is, csinálhatunk akár 2-3 kizárólagos menetet is (anyagi vonzata értelemszerű), vagy a közösön kívül, ha autós nyíltnapra tesszük, előzetes foglalás ellenében lehet fakultatív módon menni más offosok közt.
- A résztvevők kapnak egy Japtimerses-pályanapos kis matricát emlékül.
- Hozhatjátok a barátokat, a családot is. Nekik is ingyenes a bejutás a Paddock-ba. (A bandázáson, szurkoláson, utaztatáson kívül van lehetőségük pl. gokartozásra is)

Részvétel feltétele:
- Japtimer vagy JapClassic, kiváló műszaki állapotú jármű! (A JapTimeTour-hoz hasonlóan felhívjuk majd a figyelmet a kiemelt alkatrészek ellenőrzésére). Talán el tudjuk intézni, hogy „nem magyar papíros” jármű is részt vegyen.
- X határidőig befizetett részvételi díj. Lemondás esetén NEM tudjuk visszatéríteni, hisz kevesebb járműnél is azonos a pályabérlet költsége. (Ha mégis meghiúsulna a jelenléted, akkor esetleg elcserélheted olyan Japtimers taggal a „jegyedet”, aki szeretne jönni és várólistás)
- Felelősségvállalási nyilatkozatok tudomásul vétele, aláírása, eligazításon történő aktív részvétel.

Hatalmas élmény a Hungaroringen menni, sőt már csak a pálya területén lenni és nézelődni is ;), De kérjük most felelősen adjátok le előzetes jelentkezéseteket, melyeket az alábbi formában kérünk:
- Biztosan mennék – Jármű – 1/2/3 közös menet / fakultatív nyíltnapozás
+ ha nem felel meg a Hungaroring, javaslattétel az alternatívát illetően

Ha körvonalazódik annyi résztvevő, hogy már megéri szervezni, megnyitjuk a fórum témát és folyamatosan informálunk titeket a részletekről.
(Amennyiben kellő számú motoros gyűlik össze, nekik is megpróbálunk lehetőséget biztosítani. Akár 1 napon belül az autósokkal)

Köszönjük!

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2019.09.19. 12:48
Szerző: Szabbi97
Közbeszúrnék egy invitálást az érdeklődő kedvűeknek még. Bár előbb is eszembe juthatott volna, pont erről jutott, tehát:

2019. október 10-12. között rendezik meg az 53. Mecsek Rallye-t.
Kép

Ennek keretein belül Historic EB futam is a program. Itt tényleg olyan versenyautókat láthatunk, amelyek homológlap alapján épültek, többek között Starlet is szokott érkezni, illetve tavely tiszteletét tette a VB menő Jarri-Matti Latvala édesapja is egy bukólámpás Celica volánja mögött.
Kép
Kép


További érdekesség és Japtimers-es vonzat, hogy idén a Baranya Kupa után a Mecsek Rallye-n is záróautóként fogok részt venni a napi járós autómmal.
Kép

Ezen okokból kifolyólag szeretnék mindenkit meginvitálni a szülővárosomba, hogy egy érdekességekkel tűzdelt versenyt nézve találkozhassunk egymással, illetve integethessek nektek a záróautóból.

Akit esetleg érdekelnek a versenyen készült fotók, annak ajánlom Győrfi Dávid barátom remek fotóit. Itt jegyezném meg továbbá, hogy a Hungaroringi eseményre szintén remek választás lehet.

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2019.09.23. 11:03
Szerző: TZS
Pacsker írta:
2019.09.19. 12:17
Facebook csoportunkban felmérjük, hogy lenne-e igény közös pályanapozásra.
LINK
Természetesen itt is lehet jelezni az előzetes részvételi szándékot.

Amennyiben tényleges találkozó lesz belőle, természetesen itt indítjuk a szervező témáját.
Érdeklődnénk, hogy van-e KOMOLY igény arra, hogy közösen, sőt kizárólagosan használjunk együtt egy hazai versenypályát?
Ez csak egy előzetes igényfelmérés, hogy nekiálljunk-e a szervezésnek.
Pár részletesebb információ:
- Első körben a Hungaroring ikonikus aszfaltcsíkjáról lenne szó.
- 2020 Tavasza / Nyár eleje
- Nem kell célszerszámmal, alias versenyautóval érkezned! Ez nem erről szól, de természetesen nem is a 20km/h-s sétakocsikázásról. Ha kíváncsi vagy egy biztonságos és legális dinamikus élményre az akár muzeális minősítésű, teljesen utcai verziójú veteránoddal, akkor a saját tempódban ugyanúgy élvezheted a karikázást, mint bárki más.
- Kizárólagos pályahasználat. Ez azt jelenti, hogy nem a számunkra ismeretlen, „OFF-os” járművekkel rendelkező, sokszor ránk is veszélyes, amatőr versenyzőkkel kell közösen mennünk, hanem csak mi, Japtimer és JapClassic tulajdonosok vagyunk a ringen. (Nem utolsó sorban igazán különleges látvány..)
- Nem baj, ha még nem voltál a pályán. Összeállítunk egy előzetes eligazítást, felhívnánk a figyelmet sok mindenre és a szervező témában is megoszthatnánk tapasztalatainkat, feltehetnénk a tapasztaltabbaknak kérdéseinket.
- Szeretnénk, ha közösen meginvitálnánk pár fotóst a helyszínre, így készülhetnének különleges emlékek a gépcsodáinkról és rólunk.
- Egy közös menet (piros zászló hiányában) több, mint 30km és megközelítőlegesen 20 perc. (Gépnek és pilótájának is bőven elég..)
- Egy közös menet díja (ha 22 autó megy egyszerre) előreláthatólag 10 és 20 ezer Ft közt lesz. Az idősávot tudjuk bérelni. Kevesebb járműnél értelemszerűen több az 1 járműre vetített költség.
- Maximum 1 utas szállítható és nem kell bukósisak. Utóbbi két állítás még változhat!
- A Hungaroring Paddockjában van lehetőség egész nap „tanyázni”, szervizelni, bandázni… Az eligazításhoz valószínűleg Boxokat is tudunk intézni.
- Fennáll az esélye, hogy hétköznapra esik majd, de persze igyekszünk preferálni a hétvégi megrendezést
- Amennyiben a nap során van igény több menetre is, csinálhatunk akár 2-3 kizárólagos menetet is (anyagi vonzata értelemszerű), vagy a közösön kívül, ha autós nyíltnapra tesszük, előzetes foglalás ellenében lehet fakultatív módon menni más offosok közt.
- A résztvevők kapnak egy Japtimerses-pályanapos kis matricát emlékül.
- Hozhatjátok a barátokat, a családot is. Nekik is ingyenes a bejutás a Paddock-ba. (A bandázáson, szurkoláson, utaztatáson kívül van lehetőségük pl. gokartozásra is)

Részvétel feltétele:
- Japtimer vagy JapClassic, kiváló műszaki állapotú jármű! (A JapTimeTour-hoz hasonlóan felhívjuk majd a figyelmet a kiemelt alkatrészek ellenőrzésére). Talán el tudjuk intézni, hogy „nem magyar papíros” jármű is részt vegyen.
- X határidőig befizetett részvételi díj. Lemondás esetén NEM tudjuk visszatéríteni, hisz kevesebb járműnél is azonos a pályabérlet költsége. (Ha mégis meghiúsulna a jelenléted, akkor esetleg elcserélheted olyan Japtimers taggal a „jegyedet”, aki szeretne jönni és várólistás)
- Felelősségvállalási nyilatkozatok tudomásul vétele, aláírása, eligazításon történő aktív részvétel.

Hatalmas élmény a Hungaroringen menni, sőt már csak a pálya területén lenni és nézelődni is ;), De kérjük most felelősen adjátok le előzetes jelentkezéseteket, melyeket az alábbi formában kérünk:
- Biztosan mennék – Jármű – 1/2/3 közös menet / fakultatív nyíltnapozás
+ ha nem felel meg a Hungaroring, javaslattétel az alternatívát illetően

Ha körvonalazódik annyi résztvevő, hogy már megéri szervezni, megnyitjuk a fórum témát és folyamatosan informálunk titeket a részletekről.
(Amennyiben kellő számú motoros gyűlik össze, nekik is megpróbálunk lehetőséget biztosítani. Akár 1 napon belül az autósokkal)

Köszönjük!
Facebook fiók hiányában itt szeretném jelezni részvételi szándékomat.
Örülök a kezdeményezésnek. Nézőként jelen voltam amikor 2016-ban a CCH tagjai a fent leírt feltételekkel megtöltötték a Hungaroring aszfaltcsíkját. Felemelő érzés lehetett.
Minden remény szerint az AE86-tal vennék részt, bármelyik pályára is essen a majdani választás.

Biztosan mennék:
TZS - Toyota Corolla E8 GT - az autó teherbírásától függően max. 2 menetet vállalok

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2019.09.23. 17:43
Szerző: PóliMr2
Sziasztok!

3 éve megvan az AW11, de ma láttam először másikat utcán!

Kép

Ide nem baj, ha rakok rendszámot, igaz?
Ismerjük? Esetleg magára ismer?

Sajnos csak utas voltam, így nemhogy szórólap nem volt nálam, de körbe járni sem volt lehetőségem.
(Szegény sofőröm így is halálra rémült akkorát üvöltöttem, hogy álljon meg:D)
Volt a szélvédőjén több találkozós matrica is, de mintha külföldiek lettek volna.

Mindenesetre nagyon szép volt! (Igaz 5 méterről még az enyém is :lol: )
Innen ödvözlöm!


Hungaroring:
Komolyan érdekel! MIndenképp szeretnék jönni. Legalább egy kis motiváció, hogy varázsoljak némi első fékerőt! :D
Viszont sajnos sokszor vagyok elfoglalt hétvégén is, így a jelentkezesémhez jól jönne egy konkrét időpont!

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2020.06.04. 15:14
Szerző: mileandras
Sziasztok!

Összedobtam egy kissebb talit Győrben. Nem tudom mekkora igény lehet rá a városban, ha elég érdeklődő lesz, csinálok később is. Gyertek el ha van hozzá kedvetek, itt a nyár, végre lehet újra közösségi programokat szervezni, hasonszőrű autóbuzikkal diskurálni mindig felüdülés :)

https://facebook.com/events/s/tofutali/ ... 071/?ti=as

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2020.07.15. 06:20
Szerző: Titkovics
Tervezi valaki menni a nippon classics ra?

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2021.08.30. 21:57
Szerző: mileandras
Sziasztok! Szeptember 11-én szervezünk egy japánautós talit Győr mellett TofuTali néven. Örülnék ha sok szép Japtimerrel jönnétek el! :)

https://fb.me/e/ZN13umfk

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2021.09.15. 14:01
Szerző: Szabbi97
Sziasztok!

tervez valaki kimenni a hétvégén Parkoló Parádéra? Nekem már megvan a jegyem, viszem a filmes fényképezőmet is, lehetne egy Japtimers mini meet :D

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2021.09.15. 14:34
Szerző: jadedragon
Sziasztok!

tervez valaki kimenni a hétvégén Parkoló Parádéra? Nekem már megvan a jegyem, viszem a filmes fényképezőmet is, lehetne egy Japtimers mini meet :D
Én valószínűleg kint leszek a Starlettel, még az is lehet, hogy szintén viszek filmes fényképezőgépet :D

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2021.09.16. 09:30
Szerző: Szabbi97
jadedragon írta:
2021.09.15. 14:34
Én valószínűleg kint leszek a Starlettel, még az is lehet, hogy szintén viszek filmes fényképezőgépet :D
Ez rendkívül jól hangzik, akkor ott tali. Én szomorú mód csak villamossal tudok érkezni egyelőre, de már csak évszázadok kérdése és "kész" lesz az enyém is :D

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2021.09.16. 12:16
Szerző: Pacsker
Hajrá srácok!

Ha készül jó fotó, szkenneljétek azokat a fényképeket :)

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2021.09.17. 07:21
Szerző: jadedragon
Ez rendkívül jól hangzik, akkor ott tali. Én szomorú mód csak villamossal tudok érkezni egyelőre, de már csak évszázadok kérdése és "kész" lesz az enyém is :D
Hányszor voltam már kint így én is :D Írok privátban!

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2021.10.08. 16:31
Szerző: Szabbi97
Kép

Kérdezem én, valakit érdekel?

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2021.10.17. 03:37
Szerző: Toytomi
Én úgy volt hogy megyek, de aztán egy másik fontos esemény is egy időben lesz, amin szeretnék ott lenni. Így ezt hanyagoltam.

Re: Egyéb Találkozók, Rendezvények, Események

Elküldve: 2021.10.18. 09:19
Szerző: Szabbi97
Közben nekem is tárgytalanná vált :'(