Oldal: 1 / 1

Japtimers Vezetőség

Elküldve: 2018.09.05. 10:24
Szerző: Pacsker
Kedves Japtimer és JapClassic tulajdonosok!

Mint tudjátok egy közösség működtetése, a találkozók szervezése, lebonyolítása, az online felületek fenntartása, moderálása, a relikviák, eszközök kezelése,.... időt, energiát (és pénzt) igényel.

A kezdetekben, ahogyan megalakulásunkban és alapelveinkben is olvasható, a Fórum, mint elsődleges online közösségi felületünk létrehozását, az alapelvek és módszerek lefektetését, az érintett járművek körvonalazását... követően megkérdeztem két idős japán autóval rendelkező ismerősömet, hogy a publikálás előtt véleményeznék-e az indulásra váró Japtimers-t, illetve vállalják-e a saját gyártóik témakörének fórum moderátor szerepét. 1-2 dolog pontosításra került, majd elrajtolt a Japtimers.
Az első év ebben a felállásban telt el és kettejük közül ki többet, ki kevesebbet, de hozzá tett egy-egy találkozó szervezéséhez, vagy az online közösségi élet menedzseléséhez.
Miközben az egyik témakör moderátorának aktivitása alábbhagyott (majd távozott is közösségünkből), egy újabb tagunk kezdett el a Japtimers háttérmunkája felé kacsintgatni és a szervezésekhez, lebonyolításokhoz érdemben hozzá tenni. A feladatkörök és a teendők kezdtek körvonalazódni és egyre jobbá vált az együttműködés, sőt ezt követően egy újabb lelkiismeretes, kiegyensúlyozott aktivitást nyújtó tulajdonosra kezdtünk el felfigyelni.

Kétségtelen, hogy közösségünk tagjainak gyarapodásával, online felületeink hízásával, új ötletek megjelenésével, találkozóink növekedésével bizony a teendők is sokasodnak, amit nem feltétlenül szeretnék/bírnék úgy ellátni, hogy a besegítések hektikusak és változó mértékűek. Éppen ezért már jó ideje körvonalazódik egy olyan vezetőség megalapítása, ahol kiosztott feladatkörökben, konstans teljesítmény mellett közösen tehetünk azért, hogy még színvonalasabb és minőségibb "klubéletet" alkothassunk a tagoknak.

Örömmel jelenthetem be, hogy a fentieket követően, a tegnapi nap folyamán hivatalosan is megalakult a Japtimers vezetősége! :)
Tagjai:
- Koszorus Kornél - (koszorusk)
- Tomcsányi Domonkos - (domi007)
- Tóth Mátyás - (Pacsker)

Továbbá korábbi szerénysége ellenére, a közösségért igen sok és minőségi munkát asztalra tevő
Hegedüs Tibor - (Turan6) tagunkat tanácsadói tisztségben üdvözöljük.

Mint látjátok, páratlan létszámmal tudunk határozott döntéseket hozni minden kisebb és nagyobb kérdésben. Személyesen is nagyon örülök annak, hogy különösen intelligens, önálló véleménnyel rendelkező, jól érvelő emberekkel dolgozhatok, amely egyértelműen a közösség hasznára válik.

Hatalmas taps jár nekik Kép, hisz magánéletük, munkáik és hobbijaik mellett, fizetés nélkül és odaadóan vállalják ezt a plusz feladatkört, ami bizony alkalmanként igen sok ráfordítást igényel. Manapság a fehér hollónál is ritkább az az ember, aki mindenféle hátsó szándék nélkül, önzetlenül szeret adni, értéket előállítani és közösséget építeni.
Remélem lelkesedésük sokáig kitart! Ahhoz, hogy ez valóban így legyen nem is tudjátok mennyi mindent tehettek. Egy-egy pozitív visszacsatolás, egy-egy megosztott kép vagy videó, egy találkozó beszámolója, egy fórumon közzétett saját tapasztalat vagy leírás... bizony mind-mind segít abban, hogy motiváltak legyenek (legyünk) és megérje sokáig tenni a közösségért. Kérlek titeket, tartsátok ezeket észben és gyakoroljátok is néha!

Ahogy említettem, a vezetőség mindezt bármiféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül teszi, hisz ti tudjátok a legjobban, hogy a Japtimers "klubtagsági díj" mentes. Sajnos alkalmanként saját zsebből is hozzá kell tennünk több kevesebb pénzt a tárhelyek hosztolására, a domain bérlésére, a relikviák legyártatására, a találkozó helyszínek és szolgáltatások bérlésére...,
így ha úgy érzitek, hogy okozott már annyi örömet nektek a közösség és van lehetőségetek egy felajánlásra, akkor kérjük keressetek meg minket a találkozókon vagy azok közt elérhetőségeink valemelyikén. Nagy örömmel vesszük az ilyesfajta, mértéktől teljesen független anyagi adományokat, vagy éppen a teljesen más rétű felajánlásokat: (pl. tudok hozni kenyeret a találkozóra, van kapcsolatom ezen a környéken helyszín kapcsán, kulcstartó gyártásban tudok segédkezni...)

Köszönjük!

Kép

Re: Japtimers Vezetőség

Elküldve: 2018.09.05. 10:59
Szerző: Pacsker
Természetesen a fent említett vezetőségi tagok, mind Fórumunk, mind Facebook felületeink moderátorai is egyben.
A jövőben kérjük az általuk közzétett információk tudomásul vételét és kéréseik tiszteletben tartását!

Köszönjük!

Re: Japtimers Vezetőség

Elküldve: 2018.09.05. 12:23
Szerző: koszorusk
Kedves Mindenki,

köszönöm hogy itt lehetek és köszönöm a bizalmat!
Ez egy nagyon jó közösség, és folyamatosan fejlődik.
Megtiszteltetés a vezetőség tagjának lenni!

Ha a Szovjetúnióban lennék most közösen kitüntetnénk egymást Pacskerral és Domival, feltűzve egymás mellére a létező legnagyobb kapható kitüntetést, és három Brezsnyevi puszival gratulálnánk egymásnak.
Ehelyett gőzerővel szervezzük a következő találkozót Nektek.
Tiszteljetek meg bennünket azzal hogy a minél többen eljöttök ;) és az azutánira, és az azutánira... :)

Re: Japtimers Vezetőség

Elküldve: 2018.09.05. 23:48
Szerző: domi007
Kedves Tagok,

Nagy megtiszteltetés, és öröm volt, amikor Pacsker megkeresett azzal a kéréssel, nem-e lennék "harmadik kerék" a Kornéllal szépen bimbózó kapcsolatukban kialakult közösségépítő munkájukban :D ;) . Kis gondolkodás után úgy döntöttem igent mondok, szeretném megpróbálni!

Úgy hiszem kiváló, egymást jól kiegészítő csapat jött létre, amelynek tagjai valóban tenni kívánnak a szépkorú japán járművek tulajdonosainak öröméért. Feladatunk, hogy hátteret, infrastruktúrát és lehetőséget biztosítsunk mindenkinek közös élmények megéléséhez. Legyen ez akár egy találkozó, akár egy keresett szervizkönyv felkutatása, egy sosem látott brossúra bescannelése. Amikor valamelyikőtökből otthon felszakad egy "Istenem, pont ezt kerestem" vagy egy találkozón egy "hú basszus, de gyönyörű" akkor mi elégedetten mosolyoghatunk - megtörtént az, amiért dolgozunk.
Kérlek tegyetek ti is azért, hogy egy-egy ilyen pillanat létrejöhessen! Mi megteszünk mindent, de nagyon sok mindennel csak Ti rendelkeztek! Szükség van rátok, hogy az élmény elé a közös szót is beilleszthessük.

Üdv,
Domi

Re: Japtimers Vezetőség

Elküldve: 2018.09.06. 10:22
Szerző: Pacsker
Köszi srácok! ;)

Re: Japtimers Vezetőség

Elküldve: 2020.04.02. 13:13
Szerző: Pacsker
Kedves Japtimers tagok!

Ugyan a vírushelyzetre való tekintettel a közeljövőben nem szervezhetünk találkozókat (ami késik nem múlik), azonban tudnotok kell, hogy a vezetőség a háttérben folyamatosan dolgozik, hogy az online felületeink addig is színvonalasan működhessenek.

A Japtimers vezetősége magánéleti okokból kifolyólag az alábbiak szerint módosult:
Tagjai:
- Tomán Zsolt - (TZS)
- Balogh Antal - (ewing)
- Tóth Mátyás - (Pacsker)

Domi007-el és Koszorusk-val a továbbiakban is jó kapcsolatot ápolunk és biztosítottak bennünket arról, hogy normál tagságukon felül, amennyiben szükség lenne rá a továbbiakban is támogatják a vezetőség munkáját.
Köszönjük nektek és örülünk, hogy találkozóinkon való megjelenésetek mit sem változott (lásd a múlt hónapi LKK-s JapDinnerst). :)

Hajrá!

Re: Japtimers Vezetőség

Elküldve: 2020.04.02. 19:18
Szerző: Toytomi
Köszönjük az eddigi munkájukat! :)