Oldal: 1 / 3

Japtimers találkozó - 2017.11.25. / "japdinners Preambulum"

Elküldve: 2017.10.12. 11:49
Szerző: Pacsker
Szervusztok!

Idén, az első sózás, így egyben az autók téli konzerválása előtt szorgalmaznánk egy könnyed Japtimerses összejövetelt, hogy idén még utoljára együtt lehessen látni jó pár különleges japán gyöngyszemet.

November 25., Szombat lenne a dátum, a helyszín, illetve a program tekintetében pedig interaktív módon felmérnénk az igényeket és ezt követően fixálnánk.
A téma tetején tudtok pöttyölve szavazni, hogy melyiken vennétek részt inkább.

1. Korábbi Japtimers találkozók helyszíneként is felmerült a Nádasdladányi Kastély, mint szép fotó háttér, tündöklő elő"park" és csodás fehér murvás parkoló. Most Koszorusk és Mileandras keresett meg ezen helyszínnel.
Tehát egész napos esemény. Délelőtt (Bp-ről közös indulással) megtámadjuk a kastélyt, ejtőzünk, járműb@zulunk, fotózunk, illetve akit érdeklődik megnézi az épületet belülről is, majd - elvileg - Várpalotára átgurulunk egy kései ebédre egy ígéretes vendéglőbe.
Ezt követően jóllakottan hazaindulunk.

2. 12 óra körül találkozó a fővárosban vagy peremén. Ezt követően Budapesti vagy ha sokan vagyunk, a lámpák miatt Budapest környéki közös gurulás, majd valami fedett (bevásárlóközpont) parkolójában egy kis "bandázás", géptető nyitogatás, projekt szenvedések megosztása, illetve ha megéhezünk valami gyors "hambizás".

Amennyiben látjuk melyikhez lenne nagyobb kedvetek, lefixáljuk, majd beírjuk ide a részleteket.

FONTOS 1.0

Kép

Re: Japtimers találkozó - 2017.11.25.

Elküldve: 2017.10.17. 13:42
Szerző: domi007
Mindent megteszek, hogy lehetőleg itthon tartózkodjak az időpontban, ám a jelenlegi eléggé hektikus munkám miatt 100%-ra semmit sem merek és tudok megígérni :?
99%-ot adok neki mindenképpen.

Re: Japtimers találkozó - 2017.11.25.

Elküldve: 2017.10.22. 09:05
Szerző: mileandras
a szavazás jelenlegi állása alapján ebből pesti hambizás lesz :)

Re: Japtimers találkozó - 2017.11.25.

Elküldve: 2017.10.23. 10:42
Szerző: RWD
Mindkettő zsír, csak legyek kész az autóval.

Re: Japtimers találkozó - 2017.11.25.

Elküldve: 2017.10.26. 12:10
Szerző: arpikovi
Nekem is teljesen mindegy. Lehet ez a hozzáállás viszi el a szavazást a pesti találkozó felé, ugyanakkor lehet többen jönnének, ha Budapesten maradunk, mert nem mernek/tudnak távolabb eljönni az öreg vasakkal ;) (persze ez csak akkor igaz ,ha többség pesti :? ). Ha pesti gurulás lesz, mehetnénk a Sunny Dinnerbe a Hűvösvölgyi útra, ott meg tudunk állni a StopShop parkolójában bármennyien is leszünk és a kaja is adott. De akár egy Szentendte-Pilisszentlászló-Visegrád-Tahitótfalu kör is jó lenne, bár akkor már Nádasdladány is hasonló táv.

Re: Japtimers találkozó - 2017.11.25.

Elküldve: 2017.10.27. 11:28
Szerző: Pacsker
Szuper! :)

A jövő héten lefixáljuk és lehet is jelentkezni.
Arpikovi megfontolandó egy-két ötleted, köszönjük!

Addig is
Kép

Re: Japtimers találkozó - 2017.11.25.

Elküldve: 2017.10.31. 09:38
Szerző: Pacsker
Kép
FONTOS 1.0

Köszönjük a szavazataitokat!
A voksolások alapján a budapesti kötetlen, beszélgetős, hambizós verziót választjuk.

Az időpont:
2017.11.25., Szombat

Gyülekező:
12:45 és 13:30 közt a Budakalászi Auchan parkolójában (ahonnan az első Japtimers talira is indultunk)
Google Maps

Kép

Indulás:
13:30-kor arpikovi javaslatára a Sunny Diner-be.
Ha nincs nagy forgalom, akkor végig a Szentendrei úton, majd "Rózsadombon" át a hegyen Hüvösvölgyig. Sok helyen tudunk egymás mellett párhuzamosan haladni, így jó fotók készülhetnek.
(Útvonalat lásd a fenti Google maps linken)

Kép

Sunny Diner-ben a megérkezést követően bedobunk egy férfias ebédet,
Kép

Majd a Stopshop parkolójában folytatjuk a diskurálást.
Ha túl hamar besötétedne, vagy netán fagyos-esős lenne az idő, akkor átvonulunk az Arena P2 föld alatti parkolójába.

Mindenkit várunk sok szeretettel!
A tél előtt mozgassuk még meg a kincseinket!

Re: Japtimers találkozó - 2017.11.25.

Elküldve: 2017.10.31. 09:40
Szerző: Pacsker
Ott leszek:

- Pacsker / 1988 Toyota Corolla Liftback GT-i (Szeretnék a Coupe-val, de nem ígérem, hogy visszarakom a motorját addig)

Re: Japtimers találkozó - 2017.11.25.

Elküldve: 2017.10.31. 10:46
Szerző: arpikovi
Ott leszek:

- Pacsker / 1988 Toyota Corolla Liftback GT-i (Szeretnék a Coupe-val, de nem ígérem, hogy visszarakom a motorját addig)
- arpikovi / Honda Jazz AA

Re: Japtimers találkozó - 2017.11.25.

Elküldve: 2017.10.31. 11:10
Szerző: Turan6
- Pacsker / 1988 Toyota Corolla Liftback GT-i (Szeretnék a Coupe-val, de nem ígérem, hogy visszarakom a motorját addig)
- arpikovi / Honda Jazz AA
- Turan6 / András Toyota coronájába pofátlankodom be :)

Re: Japtimers találkozó - 2017.11.25.

Elküldve: 2017.10.31. 11:55
Szerző: Yorgos
Turan6 írta:- Pacsker / 1988 Toyota Corolla Liftback GT-i (Szeretnék a Coupe-val, de nem ígérem, hogy visszarakom a motorját addig)
- arpikovi / Honda Jazz AA
- Turan6 / András Toyota coronájába pofátlankodom be :)
Sziasztok!
Mi is jönnénk, természetesen Mazda 323 Familia (BF) Sedan GLX 1.5 (stb. stb.)


- Pacsker / Toyota Corolla Liftback GT-i (Szeretnék a Coupe-val, de nem ígérem, hogy visszarakom a motorját addig)
- arpikovi / Honda Jazz AA
- Turan6 / András Toyota coronájába pofátlankodom be :)
- Yorgos / Mazda 323 Familia (BF) Sedan

Re: Japtimers találkozó - 2017.11.25.

Elküldve: 2017.10.31. 14:44
Szerző: mileandras
-szokás szerint- családunk egyik Hondáját kötöm el a talira, Tinnyére egy Civic 4g Sedan, Szentkirályszabadjára egy szlalomra átalakított Civic 4g fl, most egy Civic 4g3d nfl full utcai kocsi a soros. Még a kipuffja is gyári, nem hülyegyerekautó. :) 1934-es születésű osztrák bácsi volt az első tulaja, csak azért adta el mert már nem hosszabbították meg a jogsiját. (Suzuki lakatosnál, majd pótolom a Projektet lassan, bár az is lehet addigra felgyújtom... :D ) A CRX és Picnic között álló kis piroska.
Kép



Ott leszek:

- Pacsker / Toyota Corolla Liftback GT-i (Szeretnék a Coupe-val, de nem ígérem, hogy visszarakom a motorját addig)
- arpikovi / Honda Jazz AA
- Turan6 / András Toyota coronájába pofátlankodom be :)
- Yorgos / Mazda 323 Familia (BF) Sedan
- mileandras/ 1987 Honda Civic ED Hatchback

Re: Japtimers találkozó - 2017.11.25.

Elküldve: 2017.10.31. 17:35
Szerző: jadedragon
Ott leszek:

- Pacsker / Toyota Corolla Liftback GT-i (Szeretnék a Coupe-val, de nem ígérem, hogy visszarakom a motorját addig)
- arpikovi / Honda Jazz AA
- Turan6 / András Toyota coronájába pofátlankodom be :)
- Yorgos / Mazda 323 Familia (BF) Sedan
- mileandras / 1987 Honda Civic ED Hatchback
- jadedragon / 1988 Toyota Starlet

Re: Japtimers találkozó - 2017.11.25.

Elküldve: 2017.10.31. 20:11
Szerző: gyiik
Ott leszek:

- Pacsker / Toyota Corolla Liftback GT-i (Szeretnék a Coupe-val, de nem ígérem, hogy visszarakom a motorját addig)
- arpikovi / Honda Jazz AA
- Turan6 / András Toyota coronájába pofátlankodom be :)
- Yorgos / Mazda 323 Familia (BF) Sedan
- mileandras / 1987 Honda Civic ED Hatchback
- jadedragon / 1988 Toyota Starlet
- gyiik / 1983 Daihatsu Charmant

Re: Japtimers találkozó - 2017.11.25.

Elküldve: 2017.10.31. 20:22
Szerző: Teno
Megyek én is, bár téli gumi már a másik Galanton, tepsin már nem lesz téli szett, szóval ha hidegebb idő lesz vagy melóból jövök(Szilágyi Erzsébet fasor), akkor a családi '99 Space Runnerrel mennék, már ha azzal lehet? :)

- Pacsker / Toyota Corolla Liftback GT-i (Szeretnék a Coupe-val, de nem ígérem, hogy visszarakom a motorját addig)
- arpikovi / Honda Jazz AA
- Turan6 / András Toyota coronájába pofátlankodom be :)
- Yorgos / Mazda 323 Familia (BF) Sedan
- mileandras / 1987 Honda Civic ED Hatchback
- jadedragon / 1988 Toyota Starlet
- Teno / 1987 Galant vagy más japó