Hogyan lettem Starlet-tulajdonos – avagy hogyan ne vegyél autót
Ősszel sikeresen levezényeltem egy pályaváltást, és úgy döntöttem, hogy ha már egyszer végre elkezdtem emberi pénzt keresni, akkor a születésnapomra meglepem magamat egy autóval. Szerettem volna egy japtimert, de akkor pont nem volt belőlük 150 ezer jó magyar forint alatt jó felhozatal, így a „bármi minél több műszakival” lett a jelszó (azzal, hogy majd később veszek egy projektet a használós bármi mellé). Heteket töltöttem el autókereséssel, kínomban majdnem meg is vettem egy Škoda Feliciát. Végül egy péntek este összedugtuk a fejünket az egyik barátommal, a többedik sör és whiskey után felütöttük a Hahut, és együtt végignéztük a teljes kínálatot.
Görgetünk, görgetünk, szórjuk ki az újabb és újabb jelölteket, aztán pár sörrel odébb egyszer csak megakad a szemem az egyik bélyegképen.
-Toyota Starlet és ötajtós??? Na ezt nézzük csak.
Friss hirdetés, 1988-as, 170xxx km, Albertirsán van, majdnem 2 év műszakival. Lehívtuk az adatbázisból, minden stimmel. A képek nem a legjobbak, de semmi ordítóan gyanús. Nekem ebben az ötajtós változatban nagyon megtetszett, kedvem támadt adni neki egy esélyt. Közben a barátom nézi, nézi, egyszer csak megszólal:
-Ez de kis szimpatikus! Én ezt hívnám fel először.
Így is lett. Elmentettem a hirdetést, és miután másnap magamhoz tértem, fel is hívtam az eladót. Elmondta, hogy beszámított autó volt, most érkezett, helyi bácsi járt vele horgászni, kicsit koszos, mert nem volt még idejük kitakarítani, de semmi nagy baja. Harmadnap el is mentem megnézni.
Vonattal mentem Albertirsára, ezt a metrópótló busz miatt majdnem le is késtem. Ettől már eleve felszívtam magam, hogy én most rögtön veszek egy kocsit és nem fogok ezzel a sz**al járni, úgyhogy a Starlet esélyei már látatlanban is sokat javultak.
Megbeszéltem az eladóval, hogy kijön elém az állomásra, ott is volt egy fehér Merci furgonnal. Amikor meglátott és bemutatkoztunk, láthatóan megkönnyebbült.
-Hú de jó, hogy nem cigány vagy b*szki.
Útközben beszélgetés közben kiderült, hogy meg tervezi szüntetni az olcsóautó-beszámítást, mert állandóan a „mennyit engedsz a feléből tezsvírem” típusú vevők hívják. A Starlet a pici telep hátuljában állt, szépen csillogott rajta a harmat (reggel elég hideg volt arrafelé). A képek alapján ezüstmetálnak tűnő fényezése élőben pezsgőmetálnak bizonyult, ami az egyik kedvenc japtimer-színem, és a koszt leszámítva elég csinosan nézett ki. Itt már kezdtem érezni, hogy ha nem esek ki az alján és van benne annyi szufla, hogy hazaérjek vele Pestre, akkor velem fog jönni, mert működik a kémia.
Alaposan körbejártam, a küszöbök és a hátsó sárvédőívek is voltak már lakatolva, de nem gittből volt felépítve, hanem rendesen ott volt a fém, szerkezetileg jó, tornyok jók, ahol látom, ott jó. A belseje tényleg nem rossz állapotú, de iszonyú retkes. És akkor mi van? Úgyis szeretek a beltérrel szöszmötölni.
Benézek alá, alulról már kicsit hervadtabbnak néz ki, látok is pár kisebb lyukat a padlólemezen. Mondtam is az eladónak, hogy alulról azért nem olyan szép, ott az a pár lyuk.
-Az gyári luk.
Jó, én meg a Jézus Krisztus. És akkor mi van, gondoltam magamban? Pár folt nem a világ.
Elmentünk egy próbakörre, szépen járt, meglepően jól ment, tudott egyenesen menni, kanyarban fordult, működött minden lámpája, nekem ennyi elég is volt. A futóművének az erényei kimerültek abban, hogy megvoltak a kerekei és gurult, érződött, hogy talán életében nem nyúltak komolyabban hozzá. És akkor mi van? Majdnem két év műszakija van, addig csak megcsinálom.
Visszamentünk, kicsit vakartam a fejem, közben a Starlet nézett rám a szép szemeivel. Nem tudtam neki ellenállni, picit alkudtam, és éppen hogy hatszámjegyű összegért megvettem. Megírtuk a papírokat, indulnék el, gondoltam, hogy tankolok a telep bejáratánál lévő kis kúton, mert alig volt a tankban benzin. Az eladó azt mondja:
-Ne itt tankoljál, itt nagyon sz** a benzin, Monornál van egy MOL kút, az sokkal jobb.
Jó, rendben, legyen.
Elindultam, és oda is értem a MOL kútra. Vidáman leakasztottam a benzines slagot, kinyitottam a tanksapka fedelét, aztán jött a meglepi. A betöltőcső nyílása úgy nézett ki, mintha a Titanicról hozták volna fel, a körben kirohadt csőmaradványban egy kék mosószeres kupak árválkodott.
Eleresztettem egy hangos húb*zdmeget, miközben a fejemet vakarva néztem vissza Albertirsa felé. Most mi legyen? A papírok az eredeti tulaj nevére voltak, a kereskedésnek hivatalosan nem volt semmi köze a kocsihoz. Ha meg visszaveszik? Megy a bontóba, vagy előtte még megveszi valamelyik fémgyűjtő brigád. Na, arról aztán szó sem lehet! Már töltöttem is bele a benzint a tankba, és közben azon gondolkodtam, hogy majd csak bontózok hozzá egy új beöntőcsövet tanksapkával együtt.
Kifizettem a benzint, utána először nem tudtam elfordítani a kulcsot a gyújtáskapcsolóban, aztán amikor sikerült elindulni, idővel előjött valami fura fémes csörgés az autó jobb elejéből. Kicsit úgy éreztem magamat, mintha középkori leprás lennék, aki állandóan csenget, hogy hallják, hogy jön.
Itt már éreztem, hogy ebből orbitális szívás lesz, de ahogy szépen csillogott a nap a pezsgőmetál fényezésen, miközben a motor dorombolását hallgattam, úgy voltam vele, hogy most már nincs mese, emelt fővel végigcsinálom. Elvégre is mégiscsak lett egy japtimerem!
Hazafele elvittem eredetiségvizsgáztatni a Fővárosi Autópiacra, mert ott vasárnap is lehet. Hát ami ott volt… Már a bejáratnál ki akarta vásárolni alólam valami arab a kocsit, aztán ezt mindenféle nációjú egyéb egyének is megpróbálták még párszor, mire átértem a másik kapunál lévő eredetiségvizsgáztató állomásra. Ott várnom kellett egy fél órát, körülöttem folyamatosan olyan arcok jöttek-mentek, hogy ránézésre kiosztottam volna mindegyiknek legalább pár évet, közben az árgus szemekkel vizslató szaki egyik modernebb kocsit a másik után vágta ki. Szerencsére pont a Starlettel nem volt semmi gond, úgyhogy aztán a nevemre is került, pont a születésnapomon.
Persze nem is én lennék, ha nem bukkant volna fel utána pár héten belül, ugyanennyiért vagy kicsit többért egy sor ennél sokkal jobb állapotú japtimer, amit így már nem tudtam megvenni. De nem baj, Starlet Johansson mellett pár évig még biztosan nem fogok unatkozni